2020. november 10.

Első SAP S/4 HANA bevezetés Magyarországon


Nemcsak a megrendelő Praktiker, hanem az SAP Hungary és a bevezetést lebonyolító KPMG Tanácsadó Kft. és Mind System Consulting Kft. életében is egy példaértékű vállalkozás zárult le az első magyarországi SAP S/4HANA Retail vállalatirányítási rendszer kiépítésével. Az akár több százezer bolti és webáruházi rendelés valós idejű lebonyolítására is képes új rendszerrel, a mesterséges intelligenciát is alkalmazó, új generációs digitális portfólióval az immár magyar kézben levő barkácsáruházlánc komoly versenyelőnyre tesz szert és új szintre emeli a vevői ügyfélélményt és a folyamatok hatékonyságát egyaránt. >>>









      Kedves Látogatónk!


  Cégünk, a Mind System Consulting Kft. 2004 szeptembere óta az SAP Hungary arany fokozatú partnereként kínálja iparág specifikus megoldásait elsősorban a kis- és nagykereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok illetve a gyártó cégek számára.
Célunk, hogy elősegítsük ügyfeleink üzleti folyamatainak automatizáltságát, és azok átláthatóságát, optimális működését a vállalat egészét tekintve.

  Ha többet szeretne rólunk megtudni, kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot, tekintse meg híreinket vagy honlapunk további tartalmát a fent található menüpontok segítségével.





Hírek


Állásajánlatok a Mind Systemnél
(2023-02-01)


SAP Logisztikai tanácsadó
Senior



Feladatok:
• Részvétel SAP rendszereket érintő projektekben
• Igényfelmérés elkészítése, megvalósítás tervezése és végrehajtása, oktatás
• Megoldások prezentálása az ügyfél felé
• Szakmai ismeretek önképzés keretében való folyamatos bővítése

Elvárások:
• Felsőfokú végzettség - támogatjuk a tanulmányokat
• MM vagy SD vagy WM vagy PP modul mély ismerete
• SAP projektekben szerzett tapasztalat
• Hasonló (pl. kulcsfelhasználó) munkakörben szerzett minimum 3 év tapasztalat
• Rugalmasság, csapatmunka
• Ügyfél- és üzletorientáltság
• Korrektség, lojalitás, jó kommunikációs képesség
• A nyelvtudás előnyt jelent, de nem feltétele az állás betöltésének
      Angol - Szakmai tárgyalóképes szint

Amit kínálunk:
• Munkavégzés - Budapesti iroda, de távoli elérés is megoldott
• Versenyképes jövedelem
• Főállás vagy vállalkozói szerződés
• Folyamatos szakmai fejlődési lehetőség
• Rugalmas munkaidő, családbarát munkahelyi légkör
• Stabil, perspektivikus jövő


A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeinken várjuk:
allas [kukac] mindsystem [pont] hu
+36-30-520-1292




SAP Logisztikai tanácsadó
Junior



Feladatok:
• Részvétel SAP rendszereket érintő projektekben
• Részvétel az igényfelmérésben, megvalósítás tervezésben, végrehajtásban, és oktatásban
• Megoldások prezentálása az ügyfél felé
• Szakmai ismeretek önképzés keretében, senior tanácsadó támogatásával való folyamatos bővítése

Elvárások:
• Felsőfokú végzettség - támogatjuk a tanulmányokat
• Logisztikai ismeretek vagy érdeklődés
• Rugalmasság, csapatmunka
• Ügyfél- és üzletorientáltság
• Korrektség, lojalitás, jó kommunikációs képesség
• A nyelvtudás előnyt jelent, de nem feltétele az állás betöltésének.
      Angol - Szakmai tárgyalóképes szint

Amit kínálunk:
• Munkavégzés - Budapesti iroda, de távoli elérés is megoldott
• Versenyképes jövedelem
• Főállás vagy vállalkozói szerződés
• Folyamatos szakmai fejlődési lehetőség
• Rugalmas munkaidő, családbarát munkahelyi légkör
• Stabil, perspektivikus jövő


A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeinken várjuk:
allas [kukac] mindsystem [pont] hu
+36-30-520-1292




SAP Gold Partner 2023 (2023-01-01)

A Mind System Consulting Kft. 2023. január 1-től SAP Gold Partner.



PCOE 2023 (2023-01-01)


SAP raktárgazdálkodási megoldás az Euronics üllői raktárában teljes raktárgazdálkodást, kiszállítási folyamatokat és webintegrációt is magába foglaló projektet zárt le a Mind System Consulting Kft. 2020 februárjában a Vöröskő Kft. új üllői raktárában. (2020-12-14)
Megnövekedett áruházi és webes forgalmából következő üzleti igényeit követve a tavalyi év folyamán az Euronics kiskereskedelmi lánc tulajdonosa a Vöröskő Kft. a korábbi bérraktározási megoldását egy saját működtetésű, korszerű folyamatokkal üzemeltetett raktárral váltotta ki. A tenderezési folyamat során az Euronics végül a jelenlegi rendszerüzemeltető cég mellett induló, Mind System Consulting Kft.-t bízta meg új raktárgazdálkodási és az ahhoz kapcsolódó csomagkiszállítási, illetve webes logisztikai folyamatainak kialakításával és megvalósításával.
A 2019 év eleji szerződéskötést és a két hónapos koncepcióterv-készítési időszakot követően a Mind System három fázisban állította át a raktárgazdálkodást; június közepén a betárolási folyamatok működésével elkezdődött az áruk szállítóktól történő közvetlen beérkeztetése és a bérraktárból történő áttárolás, július elején az áruházi kiszállítás majd végül július végén a webshop rendelések kezelése is elindult.
Az új rendszer kialakítása során a Mind System az alapvető raktárgazdálkodási feladatokon túlmutató kiszállítási folyamatokat, illetve a raktárgazdálkodás webes logisztikai funkcióinak integrációját is megvalósította. A raktárgazdálkodás árubevételezési részének kialakítása során bevezetésre kerültek azok az elvek és stratégiák, melyek alapján az új raktár betárolási folyamata teljesen automatizált; az egyes feladatok automatikusan és azonnal leképződnek a raktárban.
A kitárolási feladatokat tekintve kialakításra kerültek egyrészt a bolti töltések, másrészt az online vevői rendelések kiszolgálásának folyamatai. Az előbbi egy tömeges, előre tervezett, leosztásokon alapuló szedési feladatokat, míg az online vevői rendelések folyamatos és egyedi szedési feladatokat jelentenek a raktár működésében. A közvetlenül a raktárból kiszállított online rendelések kiszedése kétszintű komissiózással történik; a raktárhelyről gyűjtve kiszedést követően, a csomagolási ponton történik a megrendeléssel való összevezetés.
A projekt során a raktárgazdálkodáshoz szorosan kapcsolódó szállítási folyamatok is integrálásra kerültek. A webes rendelések raktárból történő kiszállításánál a csomagok címkéi most már közvetlenül az ERP rendszerből kerülnek nyomtatásra a speditőrök által definiált paraméterekkel, a csomagfeladás adatai pedig az anyagkiadást követően automatikusan az adott speditőr rendelkezésére áll. Ezzel a megoldással a kiszállítási folyamat hatékonyabb és gyorsabb lett, hozzájárulva a kiszállítási idő további csökkentéséhez.
A 2019 július végén bevezetett webintegrációt és a fizikai raktári folyamatok optimalizálását követően az Euronics most már az SAP által támogatott raktárgazdálkodási rendszerét használja termékeinek zavartalan ellátására is. A megvalósítást követően a projekt az új raktár tejes leltározásával zárult 2020-ban. Ezzel kapcsolatban Fazekas Zsolt, az Euronics tulajdonosa és ügyvezetője kiemelte: "Egy igen sikeres WM technológia bevezetésén vagyunk túl. Sokat segített a megvalósító csapat rugalmas hozzáállása a bevezetés első periódusában, amikor még bizony szép számmal kerültek felszínre változtatási igények.", hangsúlyozva az ügyfél elégedettségét a teljes megvalósítási és bevezetési folyamattal kapcsolatban. Az új, saját raktár egyaránt kínál gyorsabb és rugalmasabb megoldást a korábbi bérraktározási megoldásnál, ezáltal a folyamatosan változó üzleti igényeket hatékonyan képes lekövetni; értéket teremtve mind az Euronics tulajdonosainak, mind vásárlóinak.


PCOE 2020 (2020-12-07)


Első SAP S/4 HANA bevezetés Magyarországon
(2020-11-10)

Nemcsak a megrendelő Praktiker, hanem az SAP Hungary és a bevezetést lebonyolító KPMG Tanácsadó Kft. és Mind System Consulting Kft. életében is egy példaértékű vállalkozás zárult le az első magyarországi SAP S/4HANA Retail vállalatirányítási rendszer kiépítésével. Az akár több százezer bolti és webáruházi rendelés valós idejű lebonyolítására is képes új rendszerrel, a mesterséges intelligenciát is alkalmazó, új generációs digitális portfólióval az immár magyar kézben levő barkácsáruházlánc komoly versenyelőnyre tesz szert és új szintre emeli a vevői ügyfélélményt és a folyamatok hatékonyságát egyaránt.


A Magyarországon 20 áruházzal jelen lévő, évi 64 milliárd forintos nettó forgalmat bonyolító és 6 millió vásárlót kiszolgáló Praktiker vezetése még 2018-ban határozta el, hogy AS400-as logisztikai és SAP All-in One 6.0 főkönyvi rendszerét valamint az idők során implementált egyéb szoftvereit egy új, korszerű, integrált rendszerre cseréli le. Az összesen 22 hónapot magában foglaló bevezetés során a projektben résztvevők a stratégiai tulajdonos Wallis teljes támogatását élvezhették: a Praktiker döntéshozói szabadon választhatták meg az elvárásoknak megfelelő bevezető partnert, az informatikai rendszert és a szükséges kiegészítő modulokat.

A Praktiker számára a kiválasztási folyamat során kulcsfontosságú volt a bevezető partner üzleti tudása és tapasztalata annak érdekében, hogy a technikai megvalósítás az üzleti folyamatok tökéletes átlátása mellett történjen. „Jó programozó sok van, de fontos volt, hogy az általunk választott partnerek üzleti tudással is rendelkezzenek, és értsék a megbízót” – mondta el a bevezetés kapcsán dr. Ónody Sándor, a Praktiker gazdasági igazgatója. További fontos szempont volt a partnerrel való hosszútávú együttműködés, hogy egyazon cég végezze a bevezetését és karbantartását is a vállalatirányítási rendszernek.

A közel egy évig tartó előkészítési szakasz, majd tenderezés után a Praktiker a KPMG Tanácsadó Kft. és Mind System Consulting Kft., mint bevezető partner mellett döntött, és ezzel az SAP S/4HANA szoftverét választotta. A bevezető partnerek mellett a megvalósítási projektet minőségbiztosítóként kísérte végig a Praktiker által megbízott IFUA Horváth & Partners Kft.

Az SAP S/4HANA megoldása egyszerre kínál a Praktikernek teljesítményt és ergonómiát; a rendszer kellően gyors és megfelelően támogatja a hatékony működését, miközben segítséget nyújt az áruházi dolgozóknak és a managementnek is. Az egyedülálló felhasználó élményt a SAP Fiori alkalmazások támogatják, melyek átláthatóvá és könnyen kezelhetővé teszik az ERP rendszert. Ezt támogatják továbbá az áruházak egyedi igényeire alakítható mobil (PDA) eszközök is.

A Praktiker projekt nem csak az első magyarországi SAP S/4HANA Retail bevezetés volt, hanem a legnagyobb hazai projekt, amely teljes logisztikai folyamatok támogatásra terjed ki az új generációs SAP termékkel. Éves szinten közel negyedmillió szállítói számla tranzakcióinak nyilvántartására és lebonyolítására képes rendszert kellett alkotni, mind a vevői, mind a beszállítói oldalon érvényesítve a különböző fizetési, kedvezményezési, szállítási funkciókat - mindezt a raktárkezelési, adminisztrációs és kontrolling igényeket kiszolgáló modulokkal integráltan. A bevezetési folyamat során a 20 áruház több mint 700 SAP felhasználójának felkészítése kiemelt szerepet kapott. A koronavírus-járvány miatti karanténidőszak ugyan befolyásolta a bevezetést, de a kényszerű halasztás idején több óraszám jutott az egyes áruházaknál az online oktatásra, illetve az integrált működés alapos tesztelésére.

A vevők akár online rendelnek, akár valamelyik áruházat látogatják meg, mostantól valós képet kaphatnak a kiválasztott termékek elérhető darabszámairól. Az áruház kereskedelmi osztálya sokkal szofisztikáltabb hűségkampányokat, törzsvásárlói programokat vezethet be vevőinek a mindig naprakész online analitikára támaszkodva, míg beszállítóival automatizált, (EDI) zökkenőmentes üzelti folymatokat és bizományosi konstrukciókat is működtet. „Az SAP rendszere számos olyan további szofisztikált előnyt kínál, amelyek kiismerésével és a napi gyakorlatba való beültetésével a digitalizációs stratégiánk minden eltervezett pontját meg tudjuk valósítani” – értékelte a bevezetést dr. Ónody Sándor.

A Praktiker SAP alapú logisztikai, értékesítési, pénzügyi, marketing és egyéb rendszereinek teljes integrációja segítségével nem csak az ügyfelek márkaélménye növelhető, hanem a vállalat értékesítési munkája is hatékonyabbá és eredményesebbé válik.


NAV Online Számla lekérdező és adószám ellenőrző program (2018-08-14)



A program segítségével lehetőségünk van nyomon követni a NAV online számla adatszolgáltatás keretében beküldött számláinkat, tetszőleges szelekció alapján, továbbá ellenőrizhetjük az adatszolgáltatásban érdekelt vállalatok egyes adatait, adószám alapján.
• A program használatához elegendő a NAV technikai felhasználó beállítása.
• Egyaránt lekérdezhetők az éles és a teszt rendszerbe befogadott számlák is.
• Platformfüggetlen működés: A program használható Windows, MAC OS, Linux rendszereken.
• Lehetőség van a lekérdezés során kapott számlák megtekintésére, továbbá az adatok lementésére.

Our solution allows you to keep track the invoices submitted for NAV online invoice data service, based on arbitrary selection. You can also check certain data of the companies involved in the data supply based on the tax number.
• To use the program, it is enough to set up your NAV technical user.
• It is possible to choose between the test and the productive environment before the query.
• Multi-platform: Windows, MAC OS and Linux support.
• It is possible to view the invoices received during the query and to save the data.


Csak 1 nap! (2018-08-02)
English version here.


Ha Ön SAP R/3 rendszert használ, SD modulból állítja ki a számlákat és még nincs megoldva a számla adatszolgáltatása a NAV felé...

NAV Online Számla integráció 1 nap alatt!

Ajánlat adása azonnal, technikai feltételek egyeztetése után.
Az induló információs csomagot megrendeléskor azonnal megkapja.

Mit várunk el Öntől?
Személyes jelenlétet telephelyünkön az integrációs napra:
- aki az értékesítési és gazdasági folyamatokat ismeri,
- aki dönteni tud, vagy eléri a döntéshozót a felmerült kérdésekkel kapcsolatban,
- aki tábla szinten is ismeri az adott SAP rendszert - azaz minden egyedi fejlesztést is ismer - aki képes és tud is minden használt számlát kiállítani a teszteléshez
Ami szükséges nekünk:
- SAP architektura teljes ismerete
- Operációs rendszeren Admin szintű hozzáférés
- SAP rendszerben Admin szintű hozzáférés
- Transzport kérelmek azonnali importálhatósága
- Internetes hozzáférés JRE és SAPJCO telepítéséhez





Online számla beküldés (2018-07-02)
Egyszerre közel 4500 számla, 0.2% hibával, 160 perc alatt – közben a többi kolléga dolgozott és észre sem vette a háttér folyamatokat.
Tanácsaink:
Hibák egyik okozója a rendezetlen adószám a vevő törzsben.
Másik probléma a számlázási folyamatok teljeskörű egyeztetésének hiánya, egyetlen számlázási eset sem maradhat ki.





Az első online számla beküldésre került (2018-07-02)





Fontos információ az online számlával kapcsolatosan! (2018-06-30)


http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/vasarnaptol-indul-az-online-szamlazas


UltraBalaton 2018 (2018-05-24)
A Mind System csapata idén is nekivágott a 2018-as Ultrabalaton futóversenynek. Szoros versenyben sikerült megszerezni céges csapat kategóriában az 1. helyet, 10-12 fős kategóriában a 2. helyet, míg abszolútban a 7. helyen zárt a csapat.





2017-es év legnagyobb SAP licenc növekedés (2018-05-10)
A Mind System Consulting Kft. a 2017-es évben komoly sikereket ért el. Ennek köszönhetően az SAP Hungary is elismerte munkánkat és megkaptuk a "2017-es év legnagyobb SAP licenc növekedés" különdíjat.




Online számla (2018-03-12)
2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított áfát tartalmazó, belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított számlákról.

A kibocsátott számlák - és számlával egy tekintet alá eső okiratok - adataira vonatkozó adatszolgáltatás 2018. július 1-jétől a kiállítás után, rövid időn belül, elektronikusan teljesítendő. Számlázó programmal történő számlázás esetén a számla adatokat a számlázó programból emberi beavatkozás nélkül, nyilvános interneten keresztül azonnal, a számla elkészülése után rögtön továbbítani kell a NAV-hoz.

Az adatszolgáltatási kötelezettség főszabály szerint a belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított olyan számlákra terjed ki, amelyekben 100 ezer forint vagy azt meghaladó összegű áthárított áfa van.

Az Online számla törvényre kínál megoldást a Mind System Kft. Bővebb információkért kérem kattintson a Szolgáltatások menüpontban az Online számla szövegére.



UltraBalaton 2017 (2017-05-21)
2017-ben is újabb sikereket ért el a Mind System az Ultrabalaton futóversenyén.
A céges kategóriában a 3., abszolút kategóriában 5. helyezést ért el a Mind System csapata.





SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Oklevél (2017-01-25)


Sikeres PCOE (2016-12-21)
A Mind System Consulting Kft. sikerrel teljesítette a PCOE Audit követelményeit, így 2016. november 17-n megkapta a certifikációt az elkövetkezendő két évre.




SAP Forum Hungary rendezvény, előadás (2015-09-17)
Nagy érdeklődés mellett a Mind System ügyvezető igazgatója, Holczer Péter tartott előadást és online prezentációt az SAP HANA technológia felhasználásáról, egy Mind System-es ügyfél adatbázisának felhasználásával.

A prezentáció innen letölthető.



Wizzair sikerek (2015-09-17)

Sikeres hétvégi futóversenyen van túl a Mind System csapata. A csapat Félmaraton Trio-ban 3. helyezést, a Mind System által támogatott Sashegyi Gepárdinák lány csapata 1. helyezést, Sashegyi Geprádok fiú csapata OB 3. helyezést értek el.







UltraBalaton 2015 (2015-06-08)
2015-ben is komoly sikereket értek el a Mind System Consulting Kft. csapatai. Idén is indult egy Mind System céges csapat (MindSystem.hu), és emelett kettő, a cég által támogatott csapat is:
- Mind System Sashegyi Gepárdinák
- Mind System Sashegyi Gepárdok
A női kategóriában a Sashegyi Gepárdinák 1. helyezést értek el. Abszolútban a Sashegyi Gepárdok 2. helyezést értek el, a MindSystem.hu 3. lett. A céges csapatok között a MindSystem.hu nyert.

Ezúton gratulálunk külön az egyéni indulóknak és a célba ért csapatoknak.





Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánunk! (2014-12-22)


A Mind System Consulting Kft. november 11-n megkapta a PCOE certifikációt (2014-12-15)
A Mind System Consulting Kft. a Business All In One, a Business Object és az SAP Hana termékekre - a sikeres vizsgákat követően - november 11-n megkapta a PCOE certifikációt.







10 éves a Mind System (2014-10-14)
Kedves Partnerünk!

Nagyon köszönjük, hogy részvételeddel megtiszteltél a 10 éves születésnapi bulinkon, Kenesén. Az időjárás kegyes volt hozzánk, egy kis ijesztgetés után - az oda út alatti felhőszakadás - varázsütésre, kellemes időt adott a sárkányhajózáshoz. Reméljük a vendéglátásban az elvárt szintet tudtuk biztosítani és a környezet is megfelelő volt. A beszélgetések során jól esően tapasztaltuk a felénk jövő bizalmat és szimpátiát, mely eddig is a cég sikerének alapja volt. Külön köszönjük az ajándékokat, kedves emlékeink lesznek. Sajnos a lufikat sötétben engedtük el, így nem tudtuk a műholdképek alapján elolvasni az üzeneteiteket, de bízunk benne, hogy a többség még adott egy kis időt a cég működéséhez... Reméljük, hogy ez a buli is tükrözte a filozófiánkat, figyelni egymásra, együtt megoldani a problémáinkat és nem csak a munkában, de a személyes kapcsolatokban is fontosnak tarjuk a közvetlenséget, a jó kedvet és a tartósságot.

Köszönjük, köszönjük, köszönjük! Minél többször veletek, ugyanitt!!!



Újabb futóverseny eredmények (2014-10-14)
A Mind System több, mint 1000 induló csapatból 2:46'26"-os idővel abszolút ötödik, a céges váltók közül pedig első helyezést ért el.
Ezúton is köszönjük mindenkinek a szurkolást, és a nagy meleg elviseléséhez nyújtott frissítőket.




Szurkolj nekünk! (2014-09-30)


Ultrabalaton (2014-06-17)



Az Ultrabalaton egy Balaton-kerülő egyéni- és váltó futóverseny, ahol a résztvevők igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt megkerülni a tavat. Idén a váltók versenyében voltak a legnagyobb összecsapások, ahol 3 csapat is képviselte az idei Ultrabalaton mezőnyében a Mindsystem-et.

A nőknél a Mindsystem Sashegyi gepárdinák csapata győzött, majdnem 50 perccel maga mögé utasítva a pécsi atlétákból álló Mecsek Dream Team-et.

A férfiaknál izgalmasabb volt a helyzet, a győztes csapat a Mindsystem Sashegyi gepárdok lettek, akik az összesítésben is a legjobb idővel, 12 óra 37 perccel értek célba, 20 perccel a Honvéd előtt.

A legnagyobb meglepetést mégsem ők, hanem a Mindsystem.hu csapata szerezte, akik a szenzációs 4. helyen végeztek 14 óra 35perccel. A következő Szombathelyi Nike futóklub csapata 2 percre mögöttük ért célba, mégis sikerült a negyedik helyet megtartani.

A verseny során a csapatoknak sokféle nehézséggel kellett megküzdeniük a távolságon felül. Nappal a Balaton északi partján a dombok és a párás fülledt levegő, a lassabb csapatok előzgetése, éjszaka a déli parton a sötétség, a kivilágítatlan utak jelentettek akadályt. Minden csapat nagyon jól szervezett egységként működött a verseny alatt, ami kulcsfontosságú volt az eredményesség tekintetében, hiszen itt nem csak a futótudás számított, ez nagyrészt az idegek harca is. A váltóemberek mindig jó helyen, megfelelő állapotban legyenek. A bemelegítés és a levezetés sose maradjon el, fél napig csak „futókaján” élni, és rengeteget inni… ez volt az igazi kihívás. Be az autóba, irány a következő váltó pontra ahol a következő futót kidobjuk melegíteni, de addig az előző futó lenyújt és eszik, h legyen power a következő futásra. Közben mérjük a különbséget az ellenfél csapatával szemben, a netes rendszer fals adatokat ad… zzzz…. és ez így ment több mint fél napon át. Fejenként több mint 20km, több részletben, hogy minél gyorsabb legyen a teljesítés.

A fáradtság néha kiült az arcokra, de aztán megint összeállt ami szétesni látszott, és ment tovább a verseny, menthetetlenül közeledett a vége. Azért így írom, mert bár hullafáradt volt mindenki, mégis szívesen mentünk volna még egy kört, csak tovább tartson az élmény!

Remélem jövőre is sikerül összeállítani ugyanígy vagy még erősebbre a Mindsystem csapatokat, és ugyanilyen büszkék lehetünk az elért eredményekre.


SAP-n fut a magyar luxusáruház (2013-12-11)
Budapest- Törzsvevői programjának kezelését is az SAP-ra bízta az Il Bacio. A luxusáruház a szeptemberi nyitás óta használja az SAP vállalatirányítási rendszerét.
Az informatikai megoldás a hagyományos funkciókon (például pénzügy, számvitel, logisztika),  túlmenően a vevői igények magas szintű kiszolgálásában is segít. A készletinformációk azonnal lekérhetőek az eladóknál lévő tabletek segítségével. Így, ha a vevő eltérő színű, méretű, modellű luxusárut keres, mely más, mint a kitett mintadarab, az eladó megnézheti, hogy raktáron van-e, bekérheti azt, vagy hasonló modellt ajánlhat. Bekérés esetén a raktárban dolgozók online megkapják a kiszedési, mozgatási információkat, és 4-5 percen belül az eladótérbe viszik a kívánt árut. Az 50 fő felhasználóval bíró vállalatirányítási megoldás a kasszákkal is
integrált, így azonnali, és pontos információval rendelkeznek a készletekről.

Az Il Bacio törzsvásárlói programjának informatikai támogatását szintén az SAP szoftvere biztosítja. A megoldás lehetővé teszi a törzsvevők regisztrálását, különböző kategóriákba rendezését, ezáltal az üzleti elképzeléseknek megfelelő, kedvezmény és szolgáltatásrendszer feltételeinek kialakítását.

A luxusáruház tervei között szerepel étterem nyitása, online értékesítés, a gyártók logisztikai rendszereivel való összekapcsolódás, a vállalatirányítási megoldás biztosította átláthatóság mellett.

A nagy értékű áruházi cikkek nyomonkövetését és biztonságos követését RFID technológia segítségével oldják meg.

Az SAP Business All-in-One bevezetését az egyik partnercég, a Mind System Kft. szakértői végezték, 6 hónap alatt.

A szoftvercég termékei jól ismertek a luxus, és a divat világában. SAP-t használ például a Burberry, Ferragamo, Ultrafemme, illetve a világ márkázott farmereinek 63%-ának előállításában is szerepet játszanak ilyen megoldások.


Szerviz szolgáltatás SAP-val (2011-03-02)
Ügyfelünk, az Orex Óra-Ékszer Kereskedőház Zrt. felkérésére 2009. januárjában felmérést végeztünk, hogy az Orex érdekeltségű Tempora Kft-ben folytatott kereskedelmi és szolgáltatási folyamatok leképezhetők-e az Orex által 2007 óta használt SAP Business All-in-One rendszerben. A Tempora márkaszervizt az Orex Zrt jogelődje hozta létre 1970-ben, majd 1990 óta önálló társaságként működött, jelenleg pedig az Orex Zrt-be integráltan funkcionál. Fő profilja elsősorban a legnevesebb svájci órák javítása, szervizelése, de az alkatrész kereskedelem is jelentős részét képezi tevékenységének.

Bár megoldási javaslatunkat az Orex vezetőség elfogadta, az éles induláshoz a 2010-es közgyűlés beolvadásra vonatkozó határozata adta meg az engedélyt. Tavaly év végén a törzsadatok tisztítását és az SAP-hoz igazított besorolását elvégeztük, és az SAP rendszerben létrehoztunk kb. 10 000 féle alkatrész és 2 000 szolgáltatási cikket. A közel 100 000 db alkatrész-cikket speciális méretű, vonalkódos etikettel láttuk el, és a már folyamatban lévő munkákhoz a munkalapokat hoztunk létre.

A 2011-es évet már az SAP megoldásának használatával kezdték a szervizes kollégák, véget vetve ezzel a korábbi 3 különböző informatikai rendszer (készletgazdálkodás, szerviznyilvántartás, könyvelés) működésének. A szerviztevékenység illetve az értékesítés elsősorban az SAP megoldások standard folyamataira épül, a speciális fejlesztések pedig inkább a felhasználók munkájának egyszerűsítését szolgálják. A megoldás érdekessége leginkább a szerviz sokszínűségéből, a javítható óramárkák széles palettájából, illetve a korszerű, és az Orex boltjaiban már közkedvelt fizetési módok kombinációjából adódik. A leképezett folyamat kiemelt elemei:

- helyszíni, ill. utánvétes alkatrész értékesítés, számlaadással, vagy nyugtával az SAP megoldásának segítségével

- munkalapok létrehozása fizetős és garanciális javításokhoz, Orex saját készleteinek javításához

- munka státuszok követése, kimutathatósága

- számla, vagy nyugta kiállítása munkalap adataira hivatkozással, 4 féle fizetési móddal

- javításhoz felhasznált alkatrészek készletkönyvelése, és kimutatása speciális riportokban és standard elemzésekben

- órásmesterek munkaóráinak és megtermelt munkadíjainak kimutatása, mindezt márkánként

- speciális szervizriport a legnagyobb órás cégek felé történő adatszolgáltatáshoz

A zökkenőmentes átállás és a zavartalan napi működés következtében a szerviz tevékenység informatikai támogatása mintegy észrevétlenül az Orex rendszer részévé vált, lényeges mennyiségű adminisztratív tevékenységet véve le a személyzetről, elősegítve ezzel a tényleges vevőkiszolgálásra és javításra fordítható idő növelését, így az eredményesebb szerviztevékenység megvalósítását.


Business Objects Edge BI csomag bevezetése az Ökovíz Kft-nél (2010-09-10)
Sikeresen lezajlott az Ökovíz Kft-nél a Business Objects Edge BI bevezetése. A projektben a szolgáltatás számlázó és az SAP könyvelési rendszerből napi szinten kerülnek adatok áttöltésre egy Oracle alapú adattárházba. Erre épülnek a BOBJ eszközei.
A gazdasági adatok a naturáliáktól a kiegyenlítésekig áttekinthetővé váltak a vállalat teljes vertikumában . Az adatok részletessége számlázási tétel szintü, sőt a következő projektben célkitűzés a fogyasztási adatok napi szintű lebontása, és ezáltal a termelési adatokhoz való hozzápárosítás is. Teljes részletes főkönyvi kontrolling is kialakításra került Web Intelligence riportokkal, a számlázási adatok pedig a Business Objects Explorerben elemezhetőek és kereshetően azonnali válaszidőkkel.


Az Ökovíz is a Business Objects Edge BI csomagot választotta kontrolling és elemző rendszerének kial (2010-05-19)
Miután a tavalyi évben sikeresen bevezette az Ökovíz SAP ERP és a hozzá illesztett Oracle alapú számlázási rendszert, az idei évben továbblép, és a két rendszer adataira épülő, Oracle alapú adattárházat kíván építeni. Az eszköz kiválasztása során fontos szempont volt, hogy az elemzési felület biztosítsa, hogy a felhasználók önállóan tudjanak komplex, de formailag rugalmasan alakítható lekérdezéseket készíteni. E követelmény figyelembe vételével, és a cég által biztosított mintaadatokkal mutattuk be a Business Objects portfólió termékeit, melyekkel mind a rendszeres papír alapú, mind az ad-hoc webes riportok előállíthatóak. Ezen kívül fontos döntési pont volt még a magas szintű vizualizációt biztosító Xcelsius termékkel végezhető "mi lenne ha" elemzések könnyedsége is.

A projekt első felében a kontrolling és vevői elemzések területe kerül kialakításra az adattárházban és a riportokban, mindez pusztán 2 hónap alatt. A későbbiekben pedig az Ökovíz a rendszert az ügyfélszolgálat támogatására is ki kívánja terjeszteni.



SAP Netweaver BI bevezetése mellett döntött az Orex Zrt. (2010-05-10)
Az Orex Zrt. 2007 januárja óta használt SAP rendszerében felhalmozott adatok komplex elemzésére keresett eszközt, és végül az SAP Netweaver BI (régebben BW) megoldására esett a választása. Az SAP rendszerének gyorsan megvalósítható bevezetésével a cég olyan integrált adattárház építő és adatelemző megoldáshoz jut, melynek segítségével a vezetők eddig nehezen megválaszolható, összetett kérdéseket tudnak majd azonnal megválaszolni. Így például pillanatok alatt megkaphatják a választ arra, hogy az elfekvő, régen beérkezett cikkek melyik boltokban találhatóak. Persze mindezt természetesen teljes cikk, méret és súly mélységben, de gyűjtőcikkekre is kimutathatóan. Emellett a boltonkénti cikkcsoportos forgalmi- és készlet kimutatások a szállítók és az egyes márkák elemzését is sokoldalúvá teszik.

A kevesebb, mint másfél hónap alatt lezajló bevezetés a forgalmak és az aktuális készletek teljességét lefedik, kiegészítve terv-tény kimutatásokkal.


Business Objects Edge BI csomag bevezetése a Librinél (2010-05-01)
Egy sikeres pilot projekt keretében a Mindsystem megvalósította a Librinél, hogy Business Objects (BO) eszközökkel a napi forgalmi monitor az adatbázisból egy-két paraméterrel lekérdezhető legyen. Ezután került sor annak bemutatására, hogy az új üzleti intelligencia termékek milyen többlet-elemzési lehetőségeket és csatornákat nyitnak meg, ráadásul nemcsak webes lekérdezéssel, hanem a Business Objects Explorer komplex adatelemző eszközének segítségével, és annak iPhone-on használható változatával. A bemutatót követően a Libri úgy döntött, hogy az öt termékből álló, kíváló ár-érték arányú Business Objects Edge BI csomagot is bevezeti elemzéseinek támogatására.

A projekt érdekessége, hogy a boltok és a központ között Sybase replikációval előálló központi "kvázi" on-line adatbázis adatait egy Sybase IQ adatbázisba replikálva áll elő az a valós idejű adattárház, ami a Libri teljes forgalmát tartalmazza. Mindezt olyan mélységben, hogy megmondható, hogy abban a negyedórában, melyik bestsellert, melyik bolt, melyik kasszáján vásárolták meg. Ez a megoldás mind a törzsvásárlói, mind a kiadói elemzések esetében egy forradalmian új mélységű szintet valósít meg. A forgalmi adatok mellett természetesen az SAP rendszerből származó egyéb, például könyvelési, pénzügyi adatok is bekerülnek az adattárházba. A projekt jelentőségét növeli, hogy az üzleti analitika terén jelentős kompetenciákkal bíró Sybase felvásárlását az SAP a napokban jelentette be.

A projekt első felében egy alapos, nagy léptékű koncepcionális tervezés zajlik, mely egy komplett jövőképet fektet le, elsősorban a későbbi bővítések megkönnyítése céljából. A projekt második felében a forgalmi elemzések adatainak és riportjainak elkészítése valósul meg, gyakorlatilag pár hét alatt. Így a még bővítések alatt lévő adattárházat szinte azonnal használatba veheti a Libri. A jövőbeni terveknek megfelelően az adattárház inkrementális bővítésével folyamatos funkcióbővülést lehet majd biztosítani.


A Mind System Oracle Gold Partner lett (2010-02-26)
Örömmel jelentjük be, hogy a Mind System Consulting Kft. immár az Oracle Gold Partnereként áll ügyfelei rendelkezésére. A két cég között 2007-ben kezdődött meg az együttműködés azzal, hogy akkor a Mind System alkalmazásainak körét az Oracle Business Intelligence Suite (BI) megoldásával egészítette ki.

Az együttműködés megerősítésével a továbbiakban cégünk, mint az Oracle Gold Partnere, közép- és nagyvállalati, valamint államigazgatási szinten is kiemelt szolgáltatásokat és magas színvonalú termékeket kínál ügyfelei részére. Közös terveink között kiemelten az üzleti intelligencia, adattárházak és ETL eszközök szerepelnek, de a későbbiekben a CRM megoldások terén is szeretnénk megvalósítani közös projekteket.


SAP üzleti intelligencia workshop - Lásson tisztábban (2010-02-10)
2010. február 23-án ismét megrendezzük üzleti intelligencia témában szokásosnak mondható éves bemutatónkat. Ahogy azt az előadás neve is mutatja elsősorban vállalati riportolási és vezetői döntés előkészítő megoldásokat mutatunk be Önöknek, mellyel természetesen azt a célt kívánjuk szolgálni, hogy Ön képes legyen bármely pillanatban a vállalat bármely területére bepillantást nyerni és ezáltal egy jóval gyorsabb reagálású, optimális üzleti folyamatok mentén működő szervezetet tudjon kialakítani.

A rendezvény díjmentes!


Egyszerűbben kezelhető pénzügyi folyamatok (2009-12-02)
A Rábalux Kft. az idei év szeptemberétől már un. "gyűjtőszámlákat" állít ki külföldi leányvállalatai, illetve export vevői felé. Az SAP-ban megvalósított "gyűjtőszámla" funkcionalitás használata lehetővé teszi ezen cégek számára a pénzügyi folyamatok egyszerű kezelését és nyomon követését.

A Mind System Kft által implementált megoldás segítségével egy meghatározott időszakra - akár egy hónapra - összesítve tudja a Rábalux a számláit kiállítani, amellett, hogy a CMR kiállítása természetesen továbbra is szállításonként történik a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Ez különösen az un. "háromszög-ügyletek" esetében egyszerűsíti a Rábalux pénzügyi folyamatait, amellett hogy egy könnyebben átlátható számlázási rendszert teremt. A Rábalux külföldi leányvállalata ugyanis az általa értékesített és a vevőknek közvetlenül a győri raktárból kiszállított árukról egy meghatározott időszakra vonatkozó "gyűjtőszámlát" kap csak anyavállalatától. Ezáltal jelentősen egyszerűsödött a vállalatok közti bizonylatáramlás, a leányvállalat összesítetten, egyetlen dokumentum segítségével tudja nyomon követni a megrendelt és közvetlenül kiszállított áruk mennyiségét és értékét. Jelen gazdasági helyzetben nem elhanyagolható tényező, hogy a Mind System Kft által implementált megoldás segítségével a papír és az élőmunka költségeit is csökkenteni tudta a Rábalux.


Virtualizált infrastruktúra az Aranypóknál (2009-11-19)
Az Aranypók Kft IT infrastruktúráját a WMware platform alá integrálta erőforrásainak konszolidációja céljából. A Mind System Kft által megvalósított virtualizáció eredményeképpen az SAP teszt- és fejlesztői rendszer ma már egy szerveren fut a felhasználók közti kommunikációt biztosító szoftverrel. A kivitelezést a Mind System saját erőforrásból valósította meg.

A megoldás lehetővé teszi, hogy egy hardver eszköz több virtuális szerverként üzemeljen, akként hogy mindegyik rendszer akkor használja a rendelkezésre álló erőforrásokat amikor csak szüksége van rá. A szerver-alkalmazások ezáltal sokkal hatékonyabbak, sőt az Aranypók jelentősen csönkenthette költségeit egy dinamikussab IT környezetet biztosítva. A szervereket egy szerverparkban helyezték el, ami szintén költségcsökkentő tényező, hiszen csak egy szerver után kell díjat fizetni, ráadásul az üzemeltetési feladatok is egyszerűbbek lettek.

A megoldás már körülbelül egy éve megbízhatóan működik, a virtualizáció csökkentette a hardverköltségeket, nőtt a munka hatékonysága is. A Mind System Kf-nek így sikerült biztosítani, hogy az olyan kulcsfontosságú alkalmazások mint az SAP® a legjobb teljesítményt nyújthassák a rendelkezésre álló erőforrások optimális kihasználásával.


Ünnepi konferencia (2009-10-02)
A Mind System Consulting Kft. 2009 szeptemberében ügyfeleivel és partnereivel együtt ünnepelte megalakulásának 5. évfordulóját. A balatonkenesei rendezvény kiemelkedő sikerrel zárult, büszkén mondhatjuk el, hogy közel hatvanan ünnepeltek velünk.

Az ünneplés mellett fontosnak tartottuk azt, hogy egy ilyen kötetlen eseményen is beszéljünk azokról a kérdésekről, amelyeket a mai üzleti környezet változása vet fel. Ezért a másfél napos konferencia főként a mai üzleti világ igényeire és sajátosságaira fókuszált. A résztvevők első kézből értesülhettek az elérhető legfrissebb eszközökről, lehetőségekről és komplex szolgáltatásainkról. Lehetőség nyílt arra, hogy mindenki hiteles szakértőkkel vitassa meg azokat akár azokat a kérdéseket is, amelyekről eddig még nem esett szó.

Úgyszintén összegeztük az elmúlt 5 év tapasztalatait, kicsit visszatekintettünk az elmúlt évekre, a közös sikerekre. A tapasztalatokból kiindulva megfogalmaztuk a következő évek célkitűzéseit is abban, hogy a Mind System Consulting Kft. az eddigi dinamikus növekedést fenntartva fejlessze tudásbázisát ügyfeleivel és partnereivel szorosan együttműködve.

A közös fejlődés, a közös jövő szellemében őszintén reméljük, hogy az elmúlt másfél nap tapasztalatcseréi minden résztvevőnek a hasznára váltak és a 10. évfordulónkon még többen ünnepelhetünk majd együtt.


BI konferencia (2009-05-12)
Az SAP Hungary első alkalommal rendezte meg BI (Business Intelligence) konferenciáját, ahol az SAP BusinessObjects partnerek között a Mind System előadott. Az egész napos esemény kiterjedt BI-stratégiákat és az üzletiintelligencia-platformok széleskörű funkcionalitását tárta fel. A konferencia előadói rámutattak arra, hogy miként lehet az üzleti adatok és folyamatok elemzésével gyors üzleti döntéseket megalapozni az áttekinthetőség növelése mellett. Cégünk elsősorban vezetői riport rendszereket mutatott be, amelyek nagy előnye, hogy gyorsan és alacsony költséggel bevezethetők. Rávilágítottunk, hogy kereskedőket támogató üzletiintelligencia alkalmazásaink egyszerű és gyors válaszokat adnak az üzleti kérdésekre, miközben növelik az átláthatóságot a vállalat valamennyi működési területén.


Üzleti reggeli (2009-04-24)
A MindSystem a kereskedelemben ösztönzi a hatékonyságot és az innovációt

Április 23-án megtartottuk első üzleti reggelinket a Budapest Mariott Hotelben. Az esemény fókuszában az üzleti intelligencia rendszerek bemutása állt, téma volt a vezetői döntések támogatása, az értékesítési és forgalmi kimutatások készítése különböző szürések segítségével. A kereskedelmi cégek döntéshozói azért gyűltek itt egybe, hogy felfedezzék hogy a technológia segítségével hogyan tehetik sikeresebbé vállalatukat. Hiszen a kereskedők ma számos új kihívással találják szembe magukat. Hogy innovatív szereplők maradjanak meg kell érteniük a vevői szükségleteket, azt hogy a vásárlók ma már természetesnek veszik a kiváló minőséget, a széles választékot és a színvonalas kiszolgálást. A rendezvényen egybegyűlt szakemberek megismerhették, hogy a kiskereskedők üzleti folyamataik stratégiai összehangolásával és a megfelelő technológiai háttér kiépítésével tudnak megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Tapasztalataink alapján a bemutatott alkalmazások hozzásegítik a kereskedőket ahhoz, hogy üzleti működésük stratégiai átalakításával minden eddiginél gyorsabban reagáljanak az ügyféligények és a globális verseny változásaira. Ezért a rendezvényen bemutatott termékek a MindSystem számára a jövőben stratégiai termékké válnak.

A nagy érdeklődésre tekintettel az üzleti reggeliket természetesen a jövőben is rendezni fogunk. A következő tervezett időpont 2009 szeptembere / októbere.


AHI Roofing - Sikeres bevezetés (2009-04-01)
Az AHI Roofing Új-Zélandi vállalat tetőfedő elemeket készítő üzemet létesít Magyarországon, és a MindSystem Kft-t választotta SAP bevezetésének támogatására a Várpalotai üzemben. A MindSystem többek között elvégezte a központi SAP installáció rekonfigurálását a magyarországi üzleti és törvényi követelményeknek megfelelően, valamint megtörtént a főkönyvi számlakeret és bizonylatok adaptálása is. Befejeződtek a végfelhasználói oktatások és az éles üzemű termelés is megkezdődött. Csapatunk az éles indulást követően is folyamatos támogatást nyújt, hiszen a gyártás csak fokozatosan fogja elérni a teljes kapacitását. A projekt az AHI csapata számára azonban máris egy közös látásmódot ad, növelve ezzel az átláthatóságot és a pontosságot, valamint lehetővé teszi a következetesebb pénzügyi jelentések elkészítészítését is.


Shoebox - sikeres évkezdés (2009-03-09)
A Shoebox Kft, mely többek között olyan cipőmárkák kizárólagos forgalmazója, mint a Timberland, a Lacoste vagy a CAT szintén a template-alapú Mind-Retail-Fashion megoldás bevezetése mellett döntött. Tavaly május óta a pénzügy és a kontrolling már zökkenőmentesen használja az SAP megoldásait, és tavaly decemberre megvalósult az az átmeneti fázis, ahol a régi és az új rendszer már együttműködött. Közös munkánk a céggel az idei év elejére meghozta gyümölcsét: januártól megkezdődött a roll-out fázis és jelenleg az éles indulás supportja és a rendszerek finomhangolása folyik.

Mivel a Shoebox Kft. Magyarországon kívül Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Bulgáriában is üzemeltet boltokat, a projekt kiemelt célja volt, hogy egy rendszeren belül több vállalat kezelése valósulhasson meg, a különböző cégek ugyanazon az adatbázison működjenek. Ma már a magyarországi központból töltik be az adatokat a leányvállalatok, innen történik a logisztika vezérlése. A készletvezetést mára mindehol az SAP megoldása segíti. A kasszarendszerek sikeres integrációja is megvalósult, az elszámolás már mindenhol az adott ország pénznemében történik. Ráadásul korábban egyedi vonalkód alapján azonosították a termékeket, ami mára megszűnt nagy mértékben megkönnyítve ezzel az értékesítés munkáját. Kiemelendő, hogy az általunk bevezetett megoldás a Shoebox Kft. több mint 50 boltjának munkáját segíti. Következő lépésként Lengyelországban egy saját raktárkezelő rendszer létrehozását tervezzük, illetve az SAP BI megoldásának bevezetése is a Shoebox Kft. tervei között szerepel.


Sikerek az Ökovíz Kft-nél (2009-03-03)
Az ÖKOVÍZ Önkormányzati Kommunális és Vízközmű Üzemeltető Kft. még 2007-ben döntött egy új víz- és hulladékszámlázó rendszer (VIZDIJ), valamint az SAP megoldásának bevezetéséről. Még ebben az évben megtörtént az ügyfél igények felmérése, megkezdődött az SAP moduljainak paraméterezése, valamint a törzsadatok konvertálása. Az éles indulásra 2008 januárjában került sor. Elsőként a házi pénztár bizonylatainak rögzítése, majd fokozatosan a további SAP tranzakciók és modulok (pl.: MM, SD, AA) bevezetése is megtörtént. 2008 áprilisára a számlázó alrendszer és az SAP közötti valós adatkapcsolat is létrejött. A következő hónapokban tanácsadóink a felhasználók egyre szélesebb körének oktatását, valamint az automatizmusok konfigurálását végezték el.
A projekt során szakemberinknek az Ökovíz Kft. dinamikus növekedésével is számolniuk kellett, ugyanis a cég vevőinek száma 16000-ről rövid idő alatt 45000-re nőtt. A megnövekedett vevőszám kezelése akkor komoly terhet jelentett a vállalat pénzügyi adminisztrációjának. Ennek enyhítésre szeptemberben elektronikus adatkapcsolatot alakítottunk ki a Magyar Posta és az Ökovíz SAP rendszere között, napi 1500-2500 tétel manuális rögzítésétől mentesítve ezzel az adminisztrációt.
A projekt eredményességének köszönhetően a cég szakemberei 2008 novemberében az SAP megoldás segítségével már végrehajtottak egy sikeres leltárt is. Külön kiemelendő, hogy a sikerhez nagyban hozzájárult az Ökovíz Kft. csapatának hozzáállása és szakmai tudása elősegítve ezzel a projekt során a folyamatos munkavégzést és a hatékony kommunikációt.


Elköltöztünk (2009-01-05)
Ezúton értesítjük minden kedves Ügyfelünket, hogy cégünk 2009. január hó 5. napjától elköltözött. Új irodánk az M1-es autópálya törökbálinti lejáratánál, az M1-M7-M0 autópályák által bezárt háromszögben helyezkedik el, Budapest belvárosától 15-20 percre. Címünk: 2045 Törökbálint, Tópark utca 1/a.


Az AHI Roofing a Mind Systemet választotta SAP bevezetésének Magyarországi támogatására (2008-12-15)
Az AHI Roofing Új-Zélandi vállalat tetőfedő elemeket készítő üzemet létesít Magyarországon, mely az európai piacra termel majd. Európában ez lesz legnagyobb AHI-üzem, Magyarországon pedig az első új-zélandi beruházás. A termelést előreláthatóan 2009-ben kezdik meg.

Az AHI Roofing a Mind System Kft-t választotta SAP bevezetésének Várpalotai üzemében történő támogatására. Csapatunk feladata lesz többek között a központi SAP installáció rekonfigurálása a magyarországi üzleti és törvényi követelményeknek megfelelően, valamint a főkönyvi számlakeret és bizonylatok adaptálása. A Mind System felhasználói oktatásokat tart, és az éles indulást követően is támogatást nyújt az AHI dolgozóinak.

A projekt a jövő évben zárul, és reményeink szerint munkánkkal hozzájárulhatunk az AHI magyarországi növekedéséhez és az üzem hatékony működéséhez.


A Retro SAP-val készül a karácsonyra (2008-12-14)
A Retro és a Replay márkák kizárólagos fogalmazója a Retro International Kft. még 2007-ben döntött a template-alapú Mind-Retail-Fashion megoldás bevezetése mellett. A tavaly júniusban megkezdett munka mára meghozta a gyümölcsét: egy hónapja 9 boltban éles üzemben, zökkenőmentesen működik a rendszer.

A projekt során az ügyviteli és a nagykereskedelmi folyamatok korszerűsítése mellett a kiterjedt bolthálózat kereskedelmi folyamatainak teljes körű lefedését is fontosnak tartottuk, hiszen összesen 20 saját és számos franchise üzlettel rendelkezik a cég. Ráadásul Magyarországon kívül Csehországban, és Lengyelországban is üzemeltet boltokat, így egy rendszeren belül a jövőben több vállalat egyidejű kezelését is meg kell valósítanunk.

A kasszarendszerek sikeres integrációja után, a gördülékeny éles indulás eredményként mára mind a 9 saját-márkás Retro-bolt SAP-rendszere rendes napi üzemben működik. Az új Mind-Retail-Fashion megoldás segítségével végzi a cég többek között a szállítást, a csomagolást és a raktárkezelést. A boltok utántöltése minimum-maximum készletek alapján történik, így biztosítva azt, hogy soha ne legyen mérethiány. A bevezett rendszer integrálja és korszerűsíti a promóciós folyamatokat is, így lehetővé teszi, hogy személyre szabott akciókat készítsenek akár egy bolton belül.

A legfontosabb mégis talán az, hogy a Mind System Kft. divatáru kereskedelmi rendszerének sikeres éles indulása felkészítette a Retro-t a karácsonyi forgalomra: a vásárlók sokkal gyorsabb és kellemesebb kiszolgálásban részesülhetnek. Biztosak vagyunk abban is, hogy a Retro-nál a megfelelő termék a megfelelő időben mindíg a megfelelő helyen lesz.


Hatékony értékesítés-elemzés a Szatmári Kft-nél (2008-06-30)
A dinamikusan fejlődő, és immár piacvezető Szatmári Kft. az SAP Netweaver BI megoldását vezette be értékesítésének hatékonyabb elemzéséhez. A Szatmári Kft. mára több, mint 500 főt foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát országszerte 27 szakáruház működtetésével. A növekedés magával hozta azt is, hogy a cégnek egyre nagyobb adattömeggel kellett megbirkóznia és a vaskos, papíralapú kimutatások elemzése is egyre nehezebbé vált. Az SAP Netweaver BI megoldásának bevezetésével a probléma egy csapásra megoldódott, hiszen most az SAP adattárháznak és a SAP Analyzer multidimenzionális elemzésének köszönhetően az adatokat egy rendszerben, több nézőpontból azonnal lehet vizsgálni.
A korábban bevezetett SAP R/3 rendszerből származó értékesítési adatok 2006 január 1-től áttöltésre kerültek az SAP adattárházba, és folyamatosan kiegészülnek az új értékesítési adatokkal. Így a teljes adatbázison lehet a trendeket és az értékesítés eredményeit elemezni. A döntéshozók egyszerűen és gyorsan férnek hozzá az üzleti információkhoz. Az 55.000 féle árucikk és a különböző egyéb adatok több dimenziós elemzését az úgynevezett "infokocka" biztosítja a telephelyek, értékesítési csatornák, termékcsoportok, cikkek és természetesen a teljes idődimenzió vonatkozásában. Ezek mentén szabadon lehet csoportosítani és szétbontani a különböző mérőszámokat, többek között a rendelt, számlázott és jóváírt forgalmi értéket, a darabszámot, és az önköltséget. Figyelni lehet hol, melyik telephelyen csökken az árrés, melyik termékcsoport forgalma esik vissza, vagy akár azt is, hogy hogyan váltják ki egymást a különböző szállítók termékei. Mindezt úgy, hogy ugyanabból az adatforrásból származó, egységes információ különböző nézetei jelennek meg az egyes területek dolgozói számára.

A Szatmári Kft. a rendszer bevezetése óta sokkal gyorsabban tudja az értékesítési folyamatokat kontrollálni, azok egyszerűen és gyorsan átláthatóvá váltak. Az optimális és korszerű üzleti folyamatok pedig a céget piacvezető pozíciójának erősítéséhez is hozzásegítik.


Pick: 10 milliós informatikai beruházás (2008-05-26)
A Pick Szeged Zrt. az Oracle üzleti intelligencia megoldását vezette be kereskedelmi tevékenységének támogatására: az új rendszer lehetővé teszi, hogy a húsipari cég teljes értékesítési hálózatáról, azaz a termékek, a vevők, a boltok és telephelyek adatait elemezve naprakész, aggregált adatokat szolgáltasson a vezetői döntésekhez és a kereskedők értékesítési munkájához.

Susányi István, a Pick informatikai vezetője az MTI-nek elmondta: a projekt sikerének köszönhetően a vállalatcsoport más részei is érdeklődnek hasonló rendszer bevezetése iránt.
Hozzátette: az alapberuházás értéke 10 millió forint alatt volt, és ez az összeg jóval alacsonyabb, mint a rendszer segítségével elérhető eredmény.
Az informatikai fejlesztés a jelentéskészítési ciklus drasztikus lerövidítése mellett a céget az üzleti folyamatok pontosabb definiálásához is hozzásegítette.
Az üzleti intelligencia rendszer bevezetését és az oktatást az Oracle partnere, a Mind System Consulting Kft. végezte a Pick Szeged Zrt. informatikai csapatával együttműködve.
A Pick Szeged Zrt. a teljes húsipari vertikumot átfogó cégcsoport. Közép-Európa legnagyobb szárazáru-kapacitásával rendelkező vállalat mintegy 30 százalékos magyar húsipari részesedéssel rendelkezik.
A Pick három húsipari márka, a PICK, a Délhús és a Ringa márka tulajdonosa.


Lezárult a Trend projekt (2008-05-13)
Már több mint egy hónapja, április elejétől élesben működik a jászberényi TREND Szerszám, Célgép, Műanyagipari és Kereskedelmi Kft-nél a kibővített SAP rendszer. A 2008. januárban elindított pénzügyi modulok mellé immár az értékesítési, a gyártási és a magasraktári terület is csatlakozott.

A projekt során a gyártási technológiák felülvizsgálatára és aktualizálására ugyancsak sor került, annak érdekében, hogy a gyártás tervezése és elszámolása pontos adatok alapján történjen. A költségek tervezhető számítása mellett immár egy teljesen átfogó költség- és profitelemzés is lehetségessé vált mind az egyes termékek, mind az egyes sorozatok vonatkozásában. A folyamatos gyártás hatékonysága a pontos adatok révén már egyszerűen mérhető, a gyors visszacsatolás pedig azt is lehetővé teszi, hogy a cég a selejtek mennyiségét csökkentse. A bevezetett rendszer segítségével a cég a beszerzéseket és a készleteket optimalizálhatja, fokozva ezáltal a vállalat termelékenységét.

A projekttervnek megfelelően április végére a felhasználói oktatások is befejeződtek. A cég munkatársai a megtanult feladatokat egyre jobban végezve a mindennapi feladatokat már az éles indulás kezdetén gyorsan és hatékonyan látták el. A bevezetett informatikai rendszer kínálta lehetőségeket mára a legszélesebb módon ki tudják használni, és ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a cég számára megfelelő környezet alakult ki.

Külön kiemelendő, hogy a projekt során a Trend Kft. informatikai csapata olyan erős SAP tudást szerzett, hogy az éles indulás közvetlen támogatását hatásosan le tudta vezényelni, valamint a csapattagok az egyes hibajelenségek felismerésére és orvoslására is képessé váltak. Sőt már elkezdődött az a fajta önfejlődés is, ami a rendszer által támogatott és vezetett szervezeti- és folyamatváltozásokat jelenti, és amitől a vállalat működése is egyre hatékonyabb lesz.


Ismét megrendezzük Workshopunkat (2008-04-14)
A már hagyományosnak tekinthető éves konferenciánk természetesen az idén sem maradhat el: április 23-án az SAP székházában tartjuk meg.

Ebben az évben amellett, hogy rendezvényünkön ügyfeleink részletes információkat kaphatnak kereskedelmi megoldásainkról igyekszünk az alapvető kérdéseket is megválaszolni. Szakembereink segítségével a résztvevők megismerhetik megoldásaink előnyeit, a bevezetési tapasztalatokat pedig első kézből, ügyfelünktől tudhatják meg. A hazai kereskedelem igényeire és sajátosságaira fókuszálva pedig olyan problémák és megoldások megvitatására is sor kerül, amiről eddig még nem esett szó.

Csatlakozzon ön is workshopunkhoz, hogy megtudja hogyan szárnyalhatja túl eddigi bevételeit és hogyan ösztönözheti vevőit, hogy azok újra és újra betérjenek.


Sikeres évkezdés - 3 éles indulás (2008-01-25)
Az év végi hajrá folytatásaként szakembereink januárban fokozott lendülettel kezdtek neki a munkának: az újév első hónapjában 3 ügyfelünk is az éles üzemre tért át. Az első napokban mindhárman intenzívebb élő támogatást kapnak, hogy a rendszert az első pillanattól kezdve zökkenőmentesen használhassák.

Elsőként az Ökovíz Kft. telepítette sikeresen az FI-CO-AM modulokat, ezáltal az ivóvíz szolgáltatás és szennyvízelvezetés, valamint települési szilárdhulladék kezelés terén tevékenykedő cég adminisztratív folyamatai máris egyszerűbbé, átláthatóbbá váltak.

Egy másik vállalkozás a műanyag alkatrészek gyártására specializálódott TREND Kft. széleskörű folyamatinak hatékonyabbá tétele érdekében választotta az SAP-t. Az ügyviteli folyamatok kezelése januártól már az új rendszerben történik, de a projekt végére emellett a nagykereskedelem, valamint a gyártás és a tervezés támogatását is az SAP-rendszer, különlegességként Linux-Oracle környezet támogatásával végzi majd.

A szintén az SAP mellett döntő Libri informatikai rendszerének korszerűsítése is megfelelő ütemben halad. Az országszerte 100 kasszát működtető könyvkereskedő valamennyi vállalati folyamatát lefedő integrált megoldás év eleji éles üzembe helyezésével az alapvető adminisztratív folyamatok integrációja megvalósult. A bevezetés során kiemelten fontos cél volt egy áttekinthetőbb készletgazdálkodás kialakítása: a bizományos készletek kezelése, nyilvántartása, ezáltal pedig a naprakész és pontos adatok azonnali biztosítása. Annak ellenére, hogy még sok feladat áll előttünk a sikereses bevezetés kedvező tapasztalatai máris érződnek: a napi munka egyszerűbbé, a gazdálkodás átláthatóbbá vált.


A Mind System az SAP arany fokozatú partnere lett (2008-01-18)
Örömmel jelentjük be, hogy a Mind System Kft. immár az SAP arany fokozatú partnereként áll ügyfelei szolgálatában.

Az SAP PartnerEdge™ Channel Partner Program egy olyan többszintű program, amely előnyösebb infrastruktúrát biztosít a partnerek számára, megkönnyíti és egyben hatékonyabbá is teszi az SAP-val való együttműködést. Természetesen a legfontosabb cél a hosszú távú és sikeres ügyfélkapcsolatok kiépítése, hiszen a partnerhálózatokon keresztül történő értékesítés tapasztalatai mentén kikovácsolódott program kifejezetten a kis- és közepes vállalatok támogatása érdekében jött létre. A program rugalmasan illeszkedik a partnerek igényeihez, lehetővé téve ezzel az ügyfelek számára, hogy a legkiválóbb szolgáltatásokat nyújtó SAP-partnerekkel dolgozhassanak. A program nyújtotta előnyöket ügyfeleink szolgálatába állítva mi is biztosak vagyunk abban, hogy ezzel még inkább hozzájárulhatunk ügyfeleink elégedettségéhez és sikereihez.


"Try and Buy" akció (2007-09-12)
2007. szeptemberében indult útjára négy informatikai cég ,,Try and Buy'' akciója, mely a magyar kis- és középvállalati szektort célozza meg. Az Avnet Technology Solutions, az Oracle, a Sun Microsystems és az AMD összefogásából született akció eddig szokatlan lehetőséget teremt: most a magyar kis- és középvállalatok ingyenesen próbálhatják ki az üzleti elemző szoftvereket és hardvereket.

A négy cég a mikro-, kis-, és közepes vállalkozások vállalati jellemzőire szabott speciális szoftver-hardver csomagot állított össze, melyet minden érdeklődő ez év december 15-ig ingyenesen tesztelhet. Így a résztvevők kockázatmentesen próbálhatják ki, hogy az általuk kiválasztott üzleti intelligencia megoldás valóban megfelel-e igényeiknek. Ráadásul az Oracle Business Intelligence megoldásai segítségével áttekinthetik saját működésüket, lehetőségeiket, és eddig nem ismert mutatókat, jellemzőket tárhatnak fel. A résztvevők megtapasztalhatják, hogy a döntés-előkészítés során milyen mértékben könnyítheti meg vezetőik munkáját egy BI-rendszer.

Az elindult promóció ,,információs központja'' a négy cég által létrehozott honlap, a www.MilyenBIrendszertVegyek.hu, melyen az érdeklődők az előre összeállított konfigurációk közül a saját vállalati méretükhöz, paramétereikhez megfelelő rendszert kiválaszthatják, és az árkalkulációs példák segítségével befektetésüket is megtervezhetik.

Konzulens cégként a Mind System Kft. is résztvevője a négy cég "Try and Buy" akciójának. A www.MilyenBIrendszertVegyek.hu weboldalon megtalálható konzultációs csomagból az érdeklődők átfogó képet kaphatnak a várható bevezetési folyamatokról, és az egyszerűen áttekinthető információk alapján a konfigurációs csomag mellett a számukra legmegfelelőbb konzulens céget is kiválaszthatják.


Újabb divatáru kereskedő az ügyfeleink között - Retro (2007-06-14)
Az iparágában piacvezetőnek számító magyar cégnél a Retro International Kft-nél megkezdődött a Mind-Retail-Fashion divatáru kis- és nagykereskedelmi megoldás bevezetése.

A Retro International Kft. a Retro, és a Replay márkák kizárólagos fogalmazójaként néhány év alatt a hazai divat irányzatok meghatározó szereplőjévé vált, és dinamikus növekedésének köszönhetően ma már 20 saját és számos franchise üzlettel rendelkezik a cég. A szinte sikersztorinak számító gyors fejlődés egy korszerű informatikai rendszer bevezetésének szükségességét is magával hozta. Így került sor arra, hogy a cég a New Deal Trading kft-vel karöltve a Mind System Consulting Kft. divatáru kereskedelmi rendszerének Mind-Retail-Fashion-nek a bevezetése mellett döntött. Jelenleg a projekt előkészítése, helyzetfelmérés folyik. A template alapú bevezetés megvalósítása során az ügyviteli és a nagykereskedelmi folyamatokon kívül a kiskereskedelmi hálózat is korszerű informatikai támogatást kap majd. Kiemelendő, hogy a kialakítandó szoftver-környezet Linux operációs rendszerre épül MaxDB adatbázis kezelővel, mely környezet hosszú távon a Mind System Consulting Kft. által is preferált.

Mivel a Retro International Kft. Magyarországon kívül Csehországban, és Lengyelországban is üzemeltet boltokat, cél, hogy egy rendszeren belül több vállalat kezelése valósulhasson meg, a különböző cégek ugyanazon az adatbázison működjenek a jövőben. Ezért a projekt végére a különböző leányvállalatok on-line összeköttetése a honi központtal szintén létrejön majd.


A Trend Kft. az SAP mellett döntött (2007-06-05)
A műanyag alkatrészek gyártására specializálódott jászberényi gyártó cég, a TREND Szerszám, Célgép, Műanyagipari és Kereskedelmi Kft. az SAP-t választotta működésének optimalizálására, és a Mind System Kft. szakemberei a bevezetés előkészítő munkálatait már meg is kezdték.

A Trend Kft. szolgáltatásai átfogják a műanyagipari tevékenység teljes vertikumát a terméktervesétől kezdve, a szerszámgyártáson keresztül a késztermék konfekcionálásig. A bevezetendő megoldás, az SAP 6.0 verziója a vállalat ezen széleskörű folyamatinak hatékonyabb menedzseléséhez, valamint nem utolsó sorban a termelékenység fokozásához járul majd hozzá, növelve ezzel a cég versenyképességét. A projekt végére az ügyviteli folyamatok mellett a nagykereskedelem, valamint a gyártás és a tervezés támogatását is az SAP-rendszer végzi majd. Kiemelendő továbbá, hogy a megvalósítandó Linux-Oracle környezet azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók könnyen és gyorsan férhessenek hozzá valamennyi szükséges vállalati információhoz.


Oracle Partner lett a Mind System (2007-05-31)
A Mind System Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ügyfelei számára mindig a speciális igényeknek leginkább megfelelő megoldást kínálja. Ennek érdekében alkalmazásainak körét az Oracle Business Intelligence Suite (BI) megoldásával egészítette ki. Partner szerződését az Oracle Hungary Kft-vel 2007. május 31-én írta alá, melynek keretében az új Business Intelligence Enterprise Edition és Special Edition One termékek forgalmazására, és a kapcsolódó projektek megvalósítására koncentrál az eddigi SAP, Cognos és Microsoft alapú megoldások mellett.

Az Oracle átfogó üzleti intelligencia megoldása a különböző forrásokból származó adatokból egy egyesített web-alapú információszolgáltatást tesz lehetővé teljesebb rálátást biztosítva ezzel az üzleti összefüggésekre. A megoldásról további információk a www.oracle.hu weboldalon találhatók.


A Libri az SAP-t választotta! (2007-05-24)
Alapos mérlegelés eredményeképpen az Év Könyvkereskedője címmel is büszkélkedő Libri végül az SAP-t választotta informatikai rendszerének korszerűsítésére.
A Libri országszerte 43 áruházzal rendelkezik, és 100 kasszát működtet. Ilyen kiterjedt bolthálózat mellett a meglévő, egymással nem kommunikáló alkalmazások csak rendkívül költséges és időigényes munka árán tették lehetővé a vezetői döntések támogatását. Ezért égetően szükségessé vált a heterogén rendszerek egységesítése és a cég valamennyi vállalati folyamatát lefedő integrált megoldás bevezetése. Kiemelten fontos a cég számára egy áttekinthetőbb készletgazdálkodás kialakítása: a bizományos készletek kezelése, nyilvántartása, ezáltal pedig a naprakész és pontos adatok azonnali biztosítása. A projekt során jelentős szerepet kap majd az országos bolthálózat kereskedelmi folyamatainak teljes körű lefedése, optimalizálása, valamint a Libri internetes áruházának a teljes ERP rendszerhez való illesztése is.
A Libri e célok elérése érdekében körültekintően elemezte a hazai és nemzetközi piacon elérhető termékeket és végül a Mind System megoldását tartotta a legmegfelelőbbnek.
"Büszkék vagyunk arra, hogy a 12 pályázó közül végül a Mind System került ki győztesen, így legkiválóbb szakembereink hozzásegíthetik a Librit versenyképességének növeléséhez, és ezáltal vásárlóinak színvonalasabb kiszolgálásához. Cégünk életében is mérföldkőnek számít a projekt, hiszen annak részeként megteremtjük a lehetőséget a nemzetközi porondra lépéshez a Romániában nyíló könyváruház rendszerbe való bekapcsolásával" - mondta el Holczer Péter a Mind System ügyvezető igazgatója.


Sikeres bevezetés az Orex Óra- Ékszer Kereskedelmi Zrt-nél (2007-05-17)
Az Orex Zrt. Magyarország legnagyobb ékszer és óraforgalmazó cége, mely összesen 42 kereskedelmi egységgel - ezen belül igényesen kialakított kiskereskedelmi üzlethálózattal - rendelkezik 2005 decemberében döntött a Mind-Retail 6.0 template alapú bevezetése mellett.
A projekt során az Orex Zrt. meglévő szigetszerűen kialakított rendszereit cserélte le egy korszerűbb informatikai rendszerre, amelyet a Mind System Kft. szakemberei a speciális egyedi igényekhez igazítottak. Fontos volt, hogy a rendszer a különböző alapanyagokból készült ékszerek grammonkénti árát az arany és az ezüst árfolyamváltozásaival együtt tudja kezelni a saját áruk és a bizományosok termékei vonatkozásában egyaránt. A sikeres bevezetés eredményeként mára az összes boltot, valamint a központot is átállították az új éles rendszerre, és minden háttérirodai funkciót a cég egyedi üzleti folyamataira kialakított Mind-Retail megoldás lát el.

"Az új rendszernek köszönhetően készletnyilvántartásunk mára naprakész és pontos. A projektről összességében elmondható, hogy a gyors bevezetés eredményeként az informatikából származó előnyöket maximalizálni tudtuk Ügyfeleink színvonalasabb kiszolgálását pedig tovább erősíti, hogy a Mind System szakemberei egy rendkívül kedvező szerződés keretében a jövőben is folyamatos informatikai támogatást biztosítanak számunkra" - mondta el Némethné Farkas Edit az Orex Zrt. projektvezetője


Aranypók roll-out - terv szerint (2007-02-15)
Félidejéhez érkezett az Aranypók Zrt. Sap rendszerbevezetési projektjének kiterjesztése a bolthálózatra. A tavaly november illetve december eleje óta sikeresen működő két pilot bolt tapasztalatait is hasznosítva, január elején kezdődött el a teljes kereskedelmi hálózat hardver és szoftver rekonstrukciója. Jelenleg a tervek szerinti ütemezésben halad a heti 2-3 bolt átállítása, az Aranypók, a Mind System, és a Progadat szakemberei által végzett összehangolt munkának köszönhetően. Így a központi kereskedelem, és az ügyvitel átállását követően, február közepére már 14 boltban is a MIND-RETAIL-FASHION 6.0 rendszeren folyik a napi munka.
A teljes bolthálózat roll-outja 2007. március végéig befejeződik.


OREX projekt - 39 bolt 7 nap alatt! (2007-01-17)
Az OREX Zrt. integrált vállalatirányítási rendszerbevezetési projektjének utolsó lépéseként valamennyi boltból elérhetővé vált az SAP rendszer. A pilot boltok kedvező tapasztalatait követően január elején a vállalat 39 kiskereskedelmi egységében mindez mindössze 7 nap alatt valósult meg. A projekt utolsó fázisának eredménye, hogy ma már az ország nagyvárosaiban megtalálható valamennyi üzletben a dolgozók a készletvezetéshez kapcsolódó back office feladatokat közvetlenül a MIND-RETAIL-FASHION 6.0 rendszerben, az OREX budapesti központjában lévő SAP szerveren végzik.

Elismerve az OREX Zrt. és a Mind System Consulting Kft. közös munkáját, a bevezetés bekerült az SAP Hungary referencia-történetei közé.


Éles rendszer az OREX Zrt-nél (2006-11-20)
Az OREX Rt. és a Mind System Consulting Kft. vállalatirányítási rendszer bevezetési projektje fontos mérföldkőhöz érkezett 2006. november 3-án. A Progadat Kft. kassza rendszer szoftver upgrade-jét követően ettől az időponttól az ORX Zrt. győri boltjában a háttértámogatást, és a központi kereskedelmi funkciókat az SAP rendszer biztosítja. A megvalósított SAP és kassza rendszer kezeli az ékszerek értékesítéséhez és felvásárlásához kapcsolódó speciális igényeket is. Idén december elején újabb bolt éles indítására kerül sor a Pólus Centerben, majd a pilot boltokat 2007. januárjában követi a Zrt. további 40 kiskereskedelmi egysége.


Éles rendszer az Aranypók Zrt-nél (2006-11-17)
Az Aranypók Rt. és a Mind System Kft. között létrejött megállapodás eredményeként 2006. május 18.-án megkezdődött komplex vállalatirányítási rendszer bevezetése fontos mérföldkőhöz érkezett. 2006. november 7.-én megtörtént a pilot bolt éles indítása. A pilot boltban az értékesítés a Progadat Kft. pénztárgépes kiskereskedelmi rendszeren, míg a bolt kiszolgálása, illetve a bolti back office folyamatok a MIND-RETAIL-FASHION (SAP All in One alapú) rendszeren keresztül zajlik.
Az Aranypók Zrt. SAP rendszere a MIND-RETAIL-FASHION 6.0 verziójú template-jére épült.


MIND-RETAIL-FASHION version 6.0 (2006-09-30)
Befejeződött a verzióváltás a MIND-RETAIL-FASHION template rendszeren. Az upgrade sikerének következtében a Mind System Kft. jelenleg futó projektjeiben a legújabb, 6.0 verziójú template-jére építi fel az ügyfelek SAP rendszerét.


SAP meghosszabbította a MIND-RETAIL-FASHION template minősítési tanúsítványának érvényességét (2006-09-01)
A Mind System Consulting Kft jelentős üzleti sikereket ért el a template alapú SAP All-In-One rendszerével. Az eredmények elismeréseként az SAP meghosszabbította a MIND-RETAIL-FASHION template minősítési tanúsítványának érvényességét.


Befejeződött a kasszák cseréje Orex Rt.-nél (2006-08-29)
Az OREX Rt. és a Mind System Consulting Kft. fővállalakozói szerződést kötött komplex vállalatirányítási rendszer bevezetésére, ezen belül SAP bevezetésére, és a hozzá kapcsolódó bolti kiskereskedelmi rendszer verzióváltására. A projekt első fázisában megtörtént a Progadat Kft. kiskereskedelmi rendszerének hardver upgrade-je, így 2006.augusztus második felében mind a 42 kiskereskedelmi egység új kasszákkal áll vásárlói rendelkezésére.


SAP rendszer bevezetése az Aranypók Rt-nél (2006-05-18)
Az Arnypók Rt. és a Mind System Kft. között létrejött megállapodás eredményeként 2006. május 18.-án megkezdődtek a MIND-RETAIL-FASHION (SAP All in One alapú) rendszer bevezetésének előkészítő munkálatai.
A projekt keretein belül, a Mind System Kft. fővállalkozásában, komplex vállalatirányítási rendszer bevezetésére kerül sor. Az SAP rendszeren kívül, de ahhoz kapcsolódva, a bolti kiskereskedelmi rendszer cseréje is megvalósul. A tervek szerint 2007. első negyedévének végére az Aranypók Rt. ügyviteli, központi kereskedelmi, illetve bolti back office folyamatait a MIND-RETAIL-FASHION rendszer irányítja, míg a vállalat mind a 25 boltjában a Progadat Kft. kiskereskedelmi rendszerén keresztül zajlik majd a pénztárgépes értékesítés.


MIND-RETAIL-FASHION 2006. TAVASZ-NYÁR - a workshop letölthető prezentációi (2006-04-28)
Tisztelt Látogatóink!

A 2006. április 26-i workshop szép számú érdeklődő jelenlétében, sikeresen zajlott le. A visszajelzések szerint a MIND-RETAIL-FASHION rendszer bemutatott újdonságai (megoldás a bizományosi készletvezetésre, és értékesítésre, valamint a szezonalitás problémáinak rugalmas kezelésére) valós problémákra adnak választ.
A résztvevők számára, illetve azoknak, akik nem tudtak részt venni rendezvényünkön, de érdeklődnek a Mind System Kft. által kifejlesztett megoldás iránt, a prezentációk anyagát elérhetővé tettük honlapunkon.


MIND-RETAIL-FASHION 2006. TAVASZ-NYÁR (2006-04-03)
Meghívás workshopra

A nagy sikerű őszi rendezvény után cégünk, a Mind System Kft. ismét szakmai napot tart, melyre tisztelettel meghívja minden jelenlegi és leendő partnerét .

A workshop célja, hogy a leendő ügyfeleinkkel folytassuk az ősszel elkezdett személyes párbeszédet, s egyúttal hagyományt is teremtve beszámoljunk az elmúlt félév újdonságairól - az új SAP funkció fejlesztésekről, a Mind-Retail-Fashion template bővítéséről és a hozzájuk kapcsolódó új add-on termékekről.

A szakmai nap elsősorban a divatáru, sportruházat, műszaki cikk, és ajándék kis-és nagykereskedelmi középvállalatok érdeklődésére tarthat számot, de úgy gondoljuk, hogy valamennyi kereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalatnak tudunk újdonságot, érdekességet mutatni.

Időpont: 2006. április 26. 9:00
Helyszín: SAP Hungary Kft.
1124 Budapest, Csörsz utca 41. (MOM Park, Gellért torony)

További információk: Németh Szilárd
Mobil: +36 30 687 2604


A szakmai napot az SAP Hungary Kft támogatásával rendezzük meg.


Ismét szakmai nap (2006-03-01)
A nagy sikerű őszi rendezvény után 2006. április második felében cégünk, a Mind System Kft. ismét szakmai napot tart.
A workshop célja, hogy a leendő ügyfeleinkkel folytassuk az ősszel elkezdett személyes párbeszédet, s egyúttal hagyományt is teremtve beszámoljunk az elmúlt félév újdonságairól - az új SAP funkció fejlesztésekről, a Mind-Retail-Fashion template bővítéséről és a hozzájuk kapcsolódó új add-on termékekről.
A szakmai nap elsősorban a divatáru, sportruházat, műszaki cikk, és ajándék kis-és nagykereskedelmi középvállalatok érdeklődésére tarthat számot, de úgy gondoljuk, hogy valamennyi kereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalatnak tudunk újdonságot, érdekességet mutatni.
A tervezett programban szerepel a Mind System Consulting Kft. szakmai kompetenciájának bemutatása, prezentáció és élő bemutató az SAP fejlesztésekről, referencia ügyfelek prezentációja. A rendezvény lehetőséget nyújt a jelenlévőket érdeklő szakmai és informatikai kérdések megvitatására is.
A szakmai napot az SAP Hungary Kft. támogatásával rendezzük meg.

Bővebb információ április elején lesz elérhető honlapunkon.


Rábalux Kft : mySAP Retail kiterjesztés a cseh társvállalatra mySAP főkönyvi modul bevezetése (2006-02-20)
A Rábalux Kft. Magyarország egyik vezető világítástechnikai termékeket gyártó és forgalmazó nagykereskedelmi cége. Fő profiljuk lakásvilágítási termékek forgalmazása.
A Kft-nél 2005. májusában indult SAP bevezetési projekt. Ennek első fázisában - 2005. július eleji éles indulással - a mySAP Retail modul bevezetésével megvalósultak a nagykereskedelmi folyamatok a Rábalux Kft-nél, és szlovákiai társvállalatánál. A múlt év második felében a modult a Mind System Kft. munkatársai kiterjesztették a Rábalux csehországi társvállalatára is, így 2006-ban már három vállalat (egy magyar, és két külföldi) logisztikai folyamatai működnek SAP-ban, közös adatbázison.
A második fázis tervezett feladata volt az SAP bevezetése ügyviteli folyamatokra. A munka előkészítése december második felében kezdődött. A kitűzött cél: a 2006. év gazdasági eseményei teljes körűen nyomon követhetőek legyenek az SAP főkönyvi (FI) és kontrollig (CO) moduljában.
Másfél havi munka eredményeképpen a Rábalux Kft. a 2006. januári adóbevalláshoz szükséges adatokat már az SAP rendszerből nyerte ki.
A projekt első és második fázisának befejeztével a Rábalux Kft-nél a mySAP integrált vállalatirányítási rendszer támogatja a vállalat valamennyi fő folyamatát.


Elindult az OREX projekt. (2006-01-05)
2005 év végén sikeresen zárult tárgyalások eredményeként az OREX Rt. és a Mind System Consulting Kft. fővállalakozói szerződést kötött komplex vállalatirányítási rendszer bevezetésére, ezen belül SAP bevezetésére, és a hozzá kapcsolódó bolti kiskereskedelmi rendszer verzióváltására. A projekt első fázisában, 2006. január elejétől a Progadat Kft. kiskereskedelmi rendszerének hardver- és szoftver upgrade-ja zajlik, amely érinti az OREX Rt. mind a 42 kiskereskedelmi egységét.
Ezzel párhuzamosan 2006. január közepétől elkezdődnek az SAP rendszerbevezetés előkészítő munkái. A mySAP ERP 2004 bevezetését követően a központi kereskedelmi és ügyviteli folyamatokon kívül, a boltok is közvetlenül kapcsolódnak az SAP rendszerhez, és a nem értékesítés jellegű mozgások itt kerülnek rögzítésre.
A tervek szerint a projekt 2006. augusztusában zárul.


Divatba jöttünk! - Köszönjük a részvételüket. (2005-10-20)
Tegnap a Novotel szállóban lebonyolított Mind-Retail-Fashion bemutató valódi workshop-pá alakult. A szép számmal megjelent meghívottak érdeklődésének köszönhetően már a délelőtti prezentációk során élénk párbeszéd folyt, amely az ebédet követően kötetlen beszélgetéssé alakult át. A beszélgetés során a divatáru és sportruházati kis- és nagykereskedelmi vállalati vezetőket napi szinten foglalkoztató problémákat, és a bemutatott megoldás által ezekre adott lehetséges válaszokat vitatták meg jelen lévők.
A résztvevők visszajelzései alapján az ilyen workshopoknak van létjogosultsága, a közvetlen párbeszéd mindkét fél számára új ismereteket, eredményeket hozhat.
Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek rendezvényünkön azt is, hogy hozzászólásaikkal, véleményükkel ötleteket adtak a Mind-Retail-Fashion megoldáshoz kapcsolódó további fejlesztéseinkhez.


Divatba jöttünk! - Meghívás workshopra (2005-10-03)
A Mind System Consulting Kft. tisztelettel meghívja minden jelenlegi és leendő partnerét a Mind-Retail-Fashion divatáru- és sportruházati kis- és nagykereskedelmi megoldás bemutatójára.

Időpont:
Helyszín: 2005. október 19. 9:30
Hotel Novotel
1123-Budapest, Alkotás u. 63-67.

További információk:

Németh Szilárd
Mobil: +36 30 687 2604


Sikeres éles indulás a Rábalux Kft -nél (2005-07-15)
A Rábalux Kft. 1993-ban alakult, az eltelt időszak alatt dinamikusan fejlődött, mára Magyarország egyik vezető világítástechnikai termékeket gyártó és forgalmazó nagykereskedelmi cégévé vált.
Fő profiljuk lakásvilágítási termékek (falikarok, fali- és mennyezeti lámpák, csillárok, függesztékek, asztali és állólámpák) forgalmazása. Termékválasztékuk folyamatosan bővül és újul, figyelemmel kísérve az aktuális trendeket és piaci igényeket.
A győri vállalat idén tavasszal döntött SAP rendszer bevezetése mellett. Az első fázisban a nagykereskedelmi folyamatok SAP IS Retail modullal történő megvalósítása volt a feladat.
A május elsejei szerződéskötés után kéthavi megfeszített munka következett. Ennek eredményeként 2005.07.04-én elindult az éles rendszer a Rábalux Kft-nél. A feladat érdekességét és nehézségét a nemzetközi folyamatok adták. A magyar és a szlovák Rábalux egy rendszeren, közös adatbázison működik, s mindkét vállalat azonos időpontban tért át az SAP rendszer használatára.


Lezárult a Mind-Retail-Fashion megoldás minősítési folyamata (2005-06-30)
Az SAP Hungary-vel kötött szerződés értelmében a Mind System Kft az SAP mySAP ERP rendszerének alapjain létrehozta a Mind-Retail-Fashion SAP All-in-One előrekonfigurált megoldást divatáru, cipő és sportruházat kiskereskedelmi vállalatok részére. A megoldás a kis- és közepes vállalatok üzleti folyamatait támogatja.
A Mind-Retail-Fashion erőssége a boltok, és a vállalatok közti áttárolás megoldása, illetve a méret- és szezonkezelés az SAP standard folyamatainak egyszerűsítésével.
A Mind-Retail-Fashion sikeresen átjutott a magyarországi minősítési szakaszon.


SAP rendszer bevezetése a Rábalux Kft-nél (2005-04-03)
A Rábalux Kft. és a Mind System Kft. között létrejött megállapodás eredményeként 2005. április 1-én megkezdődtek az SAP bevezetési projekt előkészítő munkálatai.


Support szerződés a Pantel Technocom Kft-vel (2005-03-05)
A Pantel Technocom Kft. által az SAP rendszer support jellegű szakértői támogatására kiírt pályázatot Mind System Consulting Kft. nyerte. A szerződés szerinti munkák 2005. március 1-én megkezdődtek.


A Mind System Kft. VAR partneri szerződést kötött a SAP Hungary Kft-vel (2004-09-30)
A szerződés keretében a Mind System Kft. az SAP All In One rendszerének alapjain létrehozza, majd támogatja a Mind-Retail-Fashion előrekonfigurált megoldást divatáru, cipő és sportruházat kis- és nagykereskedelmi vállalatok részére. A megoldás a kis- és közepes vállalatok üzleti folyamatait támogatja. A minősített Mind-Retail-Fashion piaci bevezetése 2005. második negyedévében várható.









Elérhetőségeink

Mind System Consulting Kft.
Cím: 1118 Budapest, Ménesi út 39.
Tel: +36/30/316-1028
Facebook